Rólunk

A csapat 2015 tavaszán alakult Óbudai Egyetemen tevékenykedő intézeti dolgozókból és mérnökinformatikus MSc. hallgatókból kifejezetten az euRathlon 2015 nevű nemzetközi robotversenyre. Az OUbot ezen a versenyen (ami akkor még euRathlon néven futott, de mára már átnevezésre került ERL – Emergency Robots-ra) a vízi szekcióban indult, mindenféle kooperáció nélkül, azaz kizárólag az egyszemélyes versenyszámokban. Maga a vízi jármű, amivel a csapat nevezett nem saját fejlesztés, a Gironai Egyetem (Spanyolország) fejlesztette, illetve a NATO bocsátotta rendelkezésükre egy 1 hetes betanítási időszak után. Végeredményben a csapat az induló 11 vízi résztvevő közül a 4. helyet szerezte meg és a verseny különdíját is a elnyerte, mint a „Legjobb kezdő csapat”. A csapat néhány tagja a verseny után szétszéledt, de többen maradtak, további tagok - azok, akik maradtak - folyamatosan aktív és sikeres résztvevője Magyarországon megrendezett alkalmazott mérnöki tudományok versenyeinek (pl. Magyarok a Marson versenysorozat).
Idén az ERL – Emergency Robots 2017 nevű versenyre nevezett a csapat. A nevezést ugyanazzal az eszközzel adta be a csapat, mint a 2015-ben megrendezett versenyen. Ez egy Sparus II AUV (Autonomous Underwater Vehicle).